Tandemkönyvesbolt

Günter Grass: A bádogdob

Oskar Matzerath nem akar felnőni. Elhatározza, hogy megmarad gyereknek, gyerekként tiltakozik a felnőttek életelvei, a fasizmus esztelensége, a képmutató kispolgári lét ellen: veri a kisdobot és visít. Mi más fegyvere van egy gyereknek? Hangja az üveget is megrepeszti, hátha az emberek füléhez is elér…
Grass írással harcolt a felejtés ellen. Papírra – “szűz” papírra – rótt sorokkal, ahogy a háború után a bolondokházába került irodalmi alteregója, szellemi fegyvertársa, Oskar követeli. Nem pedig számítógéppel, klaviatúrával, egérrel, internettel.
A mű a groteszk mintapéldája. Már megjelenése évében, 1959-ben sok kritikust késztetett vitára. Merész stílusa, szokatlan ábrázolásmódja, erotikus jelenetei, politikai megnyilvánulásai pedig bírósági eljárásokat vontak maguk után.
A regényt 1979 óta film – Volker Schlöndorff Oscar-díjas filmje – is megörökíti.

Günter Grass (1927-2015) költő, regény- és drámaíró, grafikus, szobrászművész, a huszadik századi német irodalom klasszikusa. Danzigban, a mai Gdanskban, lengyel-német családba született. Neve szorosan egybeforrt a háború rémségeit feldolgozni akaró, az egyéni szabadság védelmében tevékenykedő művész alakjával. Elkötelezett békepártiként évtizedeken át minden követ megmozgatott a lengyel-német megbékélés érdekében.
Élete során számtalan elismerésben volt része, 1999-ben Nobel-díjat kapott. 2004-ben Budapest-nagydíjasként egy Kertész Imrével folytatott beszélgetéssel tette emlékezetessé a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált.

“Tudott keringőzni, foxtrottozni, tangózni és gavotte-ozni, és mintha Németország legszebb lányai álltak volna sorba, hogy táncolhassanak vele. S miközben boldogan pörgött, forgott és ugrált, rájöttem, hogy ki ő: a német irodalom nagy táncosa, aki személyes bájának és a nevetséges iránti komikusi érzékenységének köszönhetően úgy éli túl a rosszat, hogy a történelem borzalmain áttáncol az irodalom szépségéig.” (Salman Rushdie) Európa Könyvkiadó 2016

3 990 Ft
Kategória: Címke: