Tandemkönyvesbolt

Mészöly Miklós · Az atléta halála

“Tulajdonképpen két közérzet krónikáját adja könyvében Mészöly Miklós. Az egyik a rekorder Őze Bálinté, a másik pedig Hildié, Őze és saját, mozaikkockákból összeálló élettörténetének mesélőjéé, aki a szerető kissé kényes szerepében kísérte végig Bálint életének egyik felét, míg a másikról is tudomása volt. Mindkettőjüket a bizonytalanság, a magány kínozta és hozta egymáshoz közel, esténként pedig rövid időre eltávolította őket. Azt hisszük, Hildi Bálint emlékét kutatva írja meg a könyvet, pedig tulajdonképpen az orvul rátört magánytól menekül kétségbeesetten. Mert elvesztette, amiről azt hitte, hogy végre birtokolja ? a szerelmet, a boldogságot, a nyugalmat. Hilda vallomásait Mészöly hideg tárgyiassággal mondatja el. Kettős célt kíván ezzel elérni, a lelki-térkép realizmusát, a közérzet krónikája elemzésének valós voltát, s ugyanakkor a Bálintra és Hildára nehezedő magány, közöny, hidegség illusztrálását.” ? Gerold László

Mészöly Miklós (1921?2001) a huszadik század második felének legjelentősebb prózaírója. 1944-ben avatták jogi doktorrá. 1943?44-ben frontkatona volt, szerbiai fogságba került. 1949-ben feleségül vette PolczAlaine-t. 1956-tól szabadfoglalkozású író volt.

“Az atléta halála nem sportregény ? írta művéről a szerző. ? Egy mai regényhős, aki sportoló, s egy mai történet, amelyik javarészt sportkörnyezetben játszódik, már-már olyan keret, ami érdemén felül alkalmas rá, hogy túlmutasson önmagán. S még arra sincs szükség, hogy az író törekedjék szimbolikus vagy allegorikus áthallásra.”

2 499 Ft

1 készleten

Cikkszám: 217151 Kategória: Címke: